Ha szüksége van segítségre hívhat minket a 06-80/204-681 ingyenes zöldszámon 9-17 -ig (csak vezetékes telefonvonalról).
Folyamatosan fejlesztjük az adatbázist, reméljük hamarosan teljes, minden szolgáltatót tartalmazó információkat tudunk az érdeklődők rendelkezésére bocsátani. Addig szíves türelmüket kérjük az esetleges hiányosságokért.
Cím kereséséhez beírhat településnevet, írányítószámot, utcanevet. Ezeket akár egyszerre is használhatja, valamint a rendszer keres a kifejezések részleteire is. Például a "101" keresőszóra a rendszer minden olyan címet megtalál, amelynek címében, irányítószámában ez a szám szerepel. Ha ezt a "huny" szórészlettel együtt használva finomítja, akkor már mindössze két találatot kap, a budapesti első kerület Hunyadi János útját és Hunyadi László dűlőjét. A részletekre keresés segítségére lehet akkor, ha nem tudja, hogy pontosan a keresett cím helyesírását, vagy épp a pontos irányítószámot.
A kereső adatbázisának alapját az egyes úgy nevezett fizikai szolgáltatók (pl.: Hungarotel, Invitel, T-com, UPC, stb.) területi létesíthetőségi listája képezi. Ha egy adott település neve vagy egy utca szerepel a listán, az nem jelenti automatikusan, hogy az adott településen belül mindenhol elérhető a keresett szolgáltatás! Ez részben a szolgáltatoktól kapott adatok hiányossága miatt részben az adott technológia sajátosságaiból fakad.
Kérjük ha kiválasztotta az önt érdeklő szolgáltatót és szolgáltatást a szolgáltatás igénybevételének pontos lehetőségéről a szolgáltató weboldalán vagy az általa megjelölt telefonon érdeklődjön.
A feltüntetett árak minden esetben, az elérhető legalacsonyabb árat jelentik! (ez töbnyire nem a megszokott havi csekkes fizetési módot jelenti)
Kérjük segítse munkánkat, ha rendelleneséget, hiányos információt talál a keresőrendszerben. Ezt legegyszerűbben az alábbi űrlap kitöltésevel teheti meg.